Molnár Dóra Eszter kiállítása

A megnyitó szövege:

Molnár Dóra Grafikusművész kiállítása

MODEM – ­Mű-Terem Galéria

2013. szeptember 12. 

A világon átszűrt, idézetekkel átfuttatott reflexiók Molnár Dóra grafikáira:A kinti világon át, mint egy lápon átkelve jutunk be ebbe a tiszta kiállítótérbe. Ez egy beavatás, bebocsátkozás  aminek részese  vagyok, ennek az utazásnak írtam le az élményeit.   Áttetsző formák, áttetsző szavak és elvek, szabályok, áttetsző jellem kerít bennünket. Zajgó utcák, előírások, rendezik lépteinket, a mobil alkalmazások opciói minduntalan választás elé állítanak. Nyisd ki a menüt és jelöld meg a pillanatnyi igényeidet:
Lehetsz, jó ízlésű, körültekintő, heteroszexuális, állhatatos, takarékos, józan, szociálisan érzékeny. Betöltődik az alkalmazás. Betöltődik az alkalmazkodás. Ezután állíts be elveid és érzéseid áttetszőségét. Mennyi fényt engedjen át. Mennyi legyen belőled látható? Mennyit láthatsz a világból?Látszólag nem marad más, mint precízen és konokul megmérni mindent.

 MÉRJ  MINDEN NAP!  

  Mérd a pulzusod, a súlyod, a bevitt kalóriát, a hasad kerületét, a csonttömeg indexedet, a vércukrod, a bicepszed, a megtett kilométereket, az elégetett zsírt.Megtudhatsz mindent testedről. Eszközök sokasága szolgál, kísér mindenhová. Mennyiségek mágikus rácsozata ölel magához.  A fáraók kincse terpeszkedik lábaid előtt a küldött és fogadott üzenetek soraiban. Tekerd magasabbra kihasználás generátor teljesítmény szabályzóját. Nézz körül, ki lehet hasznodra a rejtett kincsek feltárásában. A kijelző fényes ragyogása erőt ad neked, nem kell gondolkodni, csak tenni amit lehet. Vedd el, ami úgyis csak neked jár, neked teremtetett. Minden a te járandóságod, nyerd meg a főnyereményt.  A jóságcseppeket csak a csomagoláson feltüntetett mennyiségben használd, kövesd pontosan az utasításokat. Használd minden nap, de ne feledd: káros lehet a túladagolás negatívan befolyásolhatja áttetszőségedet! Particionáld újra lelkedet, gondosan ügyelve a cseppek adagolására.  Engedd át magadon a haragot, a rutint, a vádat, a bánatot, a kétséget. Engedd át magadon a káromlást, a tapasztalatot, a hazugságot, az időt. Engedj át magadon mindent, és ma kivételesen ne mérj!

 Sok életen át sodortatva, döcögve emlékeken, halandó gondolatok hada kísér. Ki lesz, aki a megtalált napló lapjait végigsimítja és kimondja: végre pihenhetek! Nem a leírt szavak, mondatok sora az, ami meggyőz, hanem a tér, amit magáénak tudhat! Minden betű körbefogja a maga alvilágát, az élet előtti ürességet, a mindent. Az ilyen titokzatos terek, melyeket évek alatt betűk által összegyűjtöttünk, végül egyre nagyobb helyet fognak ki életünkből, maguknak követelve végül minden fontos mezőt, zugot. Betűmoha mindenütt. Öntözni sem kell, mert minden reggel harmatot nyer a hírekből. De a szavak, gondolatok is megnövesztik a maguk terebélyes és mindent elborító növényeit. A mindenhol levés és a sehol sem levés élményei váltogatják egymást percenként. Keressük az otthonosságot, a biztonságot, a bizonyosságot és tiszta pillanatokban néha a vonaton, néha a kávé mellett ülve egy presszóban, vagy az utcán sétálva leljük meg. Könyveket olvasunk, társakat keresünk, a lakást szépítjük, de az, amit érzünk, ami így létrejön, halvány másolata annak, amit elérni szeretnénk, annak a mindenben, mindenhol jelen lévő, de csak nehezen elérhető oldott állapotú éberségnek. Feloldódnánk a jelen pillanatban átélve vége az otthonlevés, örömét. 

           Kristályok fénylő sora keríti látómezőm, minden benne él a föld, a tűz, a víz, a levegő, a tér is. Tökéletességük magával sodor és a fényük nem vakít el minden élőt, hanem a belső lényegük megmutatva lágy, színes fényükkel átvilágítanak mindent és mindenkit. Utazásunk, amit szentek figyelnek szemérmes rejtőzködésük helyszínéből, a fából, a márványból, az ostyából, a borból, az aranyból, a csipkékből. Ezekkel rakjuk teli életünk, áthelyezve őket a nappaliból a hálószobába, az asztalról a polcra, a szívünkből a tv asztalra. Száműzve őket, vagy újra megtalálva örvendezve és elveszve, elvesztegetve időt, lelkesedést. Aztán, ha megpillantjuk őket anyagba szálltan, újra felismerjük magunkat bennük, vagy a falra akasztott képeken keresztül tükörbe nézünk. Így üzenhetünk nekik és magunknak, hogy nem vagyunk elveszve teljesen mégsem, van olyan ember, aki ránk szól, kimondja, megmutatja helyettünk azt is, amit mi már-már teljesen elfelejtettünk. Közösen, a képalkotó és mi, újra összeállíthatjuk a tökéletesség kristályait, befogva velük a gazdagító erőt.Kérem, tekintsék meg a kiállítást.