I. keleti utazás (kézirat)[1]
A szent Hegyen történt dolgok leírása
1787. januárius hó, az indusok földjén, délen
Most pediglen lejegyzém azokat a’ furtsa és felette érdekes és megindító tselekedeteket, miket az Szent Hegyen, mit a helybéliek Arumnátsalának mondanak, saját szememmel láttam. Igen sokan tudós emberek tartanak engem, de mégis, mit itt láttam és érzettem a’ fundamentomában mozdítá meg eddig szerzett tudásom, ám megerősített hitemben. Miket is elsorolok, tudom, a’ honi tudós elmék tsak kétkedéssel, és gúnyos röpitarokkal vagdalva említik majdan.
[2]….. A’ szent Hegy kápráztatón tündöklött. Bőséggel szórta önnönmaga fényét. Napokon által serénykedtek mindenféle emberek a’ hegyhez való előbbjutásban, mivel a’ tsudálatos barlangot felette óhajtották látni. Ollyan módon húzta magához őket, miként a’ delejmérő’ hegyit húzza a földgolyóbis éjszaki iránya. Midőn elterjedett a’ hír a’ fényesség’ megjelenésiről, és a’ felette illatos forrás megeredésiről, sokan indultanak ezek látására. Előbben tsak messziről figyelték, mígnem egy reggelen megindúlt a sokadalom. Lehettek már seregnyien, akárha ezeren is. Ajándékot hoztak vala a Hegynek, s’ ezen ájtatosok’ sora már olybá tűnt nekem, ki a’ hegy’ ormáról pillanték lefelé, mint a’ kenyértészta, melyet a’ sütő asszony legott összvegyúr, s’ majdan a’ kovásztól dagadoz. (A’ hegy’ nevét tsak sokára tudhattam meg, mivelhogy szent vala és nem mondotta el nekem tsak az a koldús, kinek bőséges adományom megoldotta a nyelvit. A hegy neve pediglen Arumnátsala, vagy Arunátsala vagyon.) A’ barlang’ mélyirűl rózsa-szín fényesség szipogott[3] kifelé, miként a’ szagos füst, mellyet ima-páltza ereget midőn meggyújtják, miket a’ Buddha’ hitén lévők égetnek szerte a’ templomokban. Ezek vékonyka füstje magával ragadja a’ fennszóval mondott, vagy éneklett ima sugározmányit, s’ viszi magával a’ levegőég’ felsőbb részibe, a’ rétegzett világ fínomabb regisztereibe.
(Bizonnyal építhető ollyan gép, melly megméri, s’ az emberi szemnek láthatóvá is teendi a’ lélek’ sugározmányit, mit az arra indíttatott érezi ugyan, ám ezt tsak elmondani képes. Hasznossá tehető-é ezen erély[4] a’ tudomány’ számára? Ha a’ lélek valamelly rezgést teremt, s’ ezt a’ test’ erejéből ki is engedi, akkor ezen rezgés, avagy sugározmány meg is mérhető, ha kellően vékonyka anyaghoz vezéreljük, melly ezt felfogni képes! A’ helybéli bölts embertül megszerzék olly tsudás gépelyt, mi a’ szellemet tsapdába ejti, ennek erélyét pediglen a’ fundator maga javára fordíthatja. A’ tsinálmány’ neve pediglen szellem-tsapda.)
Az emberek és állatok bűze öszve vegyűlt a’ forrás’ nemes illatjával. A fürgébbek az élre jutásukat óhajtották könnyűvé tenni ezért mellékes ösvenyeket kezdtenek maguknak tapodni, a’ fő-út mellett, magukkal vonván tsaládjukat és jóbarátikat. Majd jöttenek utánuk azok, kik észrevevék emezek serénykedésit, és önnönmaga s’ társaik’ előnybe juttatása végett egymás sarkára hágtanak, nem kímélve senkit és semmit. Gonoszul tapodának mindent maguk környül[5]. A’ kezek, melyek megragadtak mindent, min tsak fogás esett a’ füvet, kitsiny fákat, bokrokat s’ azokat tsúful kitépdelték. Még az éles sziklák is elkoptanak a’ kezek’ erejétől, mik szorgosan simíták őket. A’ menet’ végén topítva haladók már tsak a’ könyűtől és az emberi izzadmánytól iszamos, sima köveket markolhatták. Nehezen juttanak előre, mivel a’ hajdani keskeny ösveny mostanra már több öl széles úttá szélesült, olyanná mint a’ folyók’ medre, magába fogadván a’ zarándokok’ százait. Mormolás, jajszó, énekszó hallék mindenik irányból. Az oromról jól látám mindezt, s’ azt is, hogy lassan elborított mindent a’ por, melly fonoman szállongott, miként a’ liszt az malomban. Mindenik lépés beletellt egy harmadfél órába is, evégett sokak kitsiny sátrakat vontak fejük fölé, így apolva[6] magukat a tűző nap ellenében. Lassan-lassan estve lett, és már tsak azokat a’ tüzeket látám, miket a’ sokaság rakott, végképp elemészetve az eladdig még megmaradott fákat. A lángok füstje hitvány étkek szagát hordotta szerteszét. A’ Hegy elcsendesült, tsak a’ rózsás fény tündöklött mindegyre, tsinossan bévilágolva a’ barlang’ száját. Ímígyen vonula el az első nap. (Rajzokat és jegyzeteket fundálák míg tsak a szemeim tátták a papírost, s’ a’ nap’ heve erőmet apasztván eltikkadék. Én magam is nyugovóra térék, de most derélkaljul a’ köpenyem szolgált, mely hűséges társam vala hosszú ideje.)
Hajnalban, mikoronn a’ nap felkélt, már a’ sokadalom is sátort bontott. Ekkor látám azokat a’ tsudákat, miket magam is nehezen hívék, gondolám, a’ képzetem játszódik velem, vagy a sok törődés elhomályosítá látásom. A’ kövek, melyek tsak az évszázadok alatt tsiszolódnak kerekre, most egy éj alatt megsimítódtanak. Az ösvény is már 2-3 öl mély kúttá lett. Tárgyak lettek semmivé mindenféle ok és nyom nélkül. Az emlékek meghalványodának. A’ ruhák ronggyá foszlottanak. Az emberek is midőn az varázslat emészti őket, változtanak meg. Vala kinek kezei elvékonyodtak, bőre magfakula. Volt, kinek haja megritkula, szeme látása megrendüle, míg mások kik kövéren indulának, mostanra megvékonyodának. A tsaládok tagjai nem ismerték meg egymást, apa kereste fiait, a fiak apjukat. Nem értették ők sem, miért változik meg a’ köröttük lévő teremtett világ, és benne ennenmaguk.
(Én magam is álmot láttam azon éjjel, de ezt a’ fennebbvaló elvette emlékeimből. Ott ültem a’ Hegy’ ormán, honnan jól láttam az alant történteket, s’ miként a’ sas, ki ha magossan repül is megpillantja a’ potzkot, és is ily tisztán láthattam és hallhattam mi amott történt vala. Nem tudtam igazul megmondani mi is ért ottan egem, semmiféle tudományom, mit eladdig tanulmam nem segíté elmémet. Tsak ültem vala abban a’ módban mit ott láttam a’ bölts emberektül, s’ szemeimmel magamba szíttam mindent mi történt. Ollyan nyúgodalom szállott meg, melly állapotban biztosan és hosszasan gondolatimba jegyezhetém mik eszembe jutának, s’ később mindezt könnyűszerrel leírám.)
A’ zarándokok eladdig tsak olyan ajándékokat vittenek a’ szent helyekre, mik a’ hitük törvénye szerint jó vala. Úgymint füst-páltza, virágok szirmai, étkek, valami különös fejér gabona megfőzve, olaj, tej, és miegymás köznapi dolog. Nem gondoltak sokat azzal, mit is viszenek a’ Hegynek, tsak az erőss hagyomán munkált bennük. De ez nem vala elég. Ettül sokkalta nemesb, s’ betsesb áldozat kellett, mit nem szívesen adtak oda. Arumnátsala pediglen káprázatos világikból tett semmivé részeket, megöregítvén őket, öszve zavarván gondolatikat, ruháikat elrongyolván. Tsak ki lemondott hívságiról, tzifra gúnyáiról, s meglátta millyen káprázat a’ világ, az megyen fel a’ hegyre.
[1] A szöveg Bolyongásaim Keleten címmel, 1791-ben jelent meg Drezdában.
[2] Azt, hogy a szerző hogyan jutott a hegy re, nem tudhatjuk meg a kéziratból, részint azért, mert a szöveg töredékes, részint pedig sok az elhallgatás, homályos célzás valamiféle szellemi útról, melyet maga a szerző is csak az őt vezető beavatott nyomán járhatott végig.
[3] Szipogott= szivárgott
[4] Erély= erő
[5] Környül= körül
[6] Apolva= ápolva
